A reprezentatív közvélemény-kutatások egyik alapvető funkciója, hogy a politikai napirenden lévő közügyek lakossági megítéléséről átfogó és megbízható képet kapjunk és ezáltal a demokratikus visszacsatolás egy adott politikai közösségben ne csak 4 évente az urnákban vagy az ilyen-olyan minőségű, de mindenképp szelektív elérésű konzultációkon keresztül történhessen meg. A legnagyobb érdeklődéssel követett pártpreferencia mérésekhez képest a közügyek megítélésében azonban nem kevés fejfájást jelent a tárgyilagosságra és semlegességre törekvő kutatóknak, hogy pontosan milyen megfogalmazással és keretezéssel tálaljuk a válaszadók elé az aktuális üggyel kapcsolatos kérdésünket. Közhelyszámba megy, hogy minden a kérdésfeltevésen múlik, de pontosan mik azok a buktatók, ami ilyen, vagy olyan irányba torzíthatják a kérdésre adott válaszokat? Jelen írásunkban a számos torzító hatás közül eggyel foglalkozunk részletesebben egy kérdőíves kísérlet keretében: az úgynevezett “egyetértési torzításról” (angol szaknyelven: acquiescence bias) lesz tehát szó.

Egyetértési torzításnak nevezzük azt a válaszadói viselkedésmintát, hogy erős meggyőződés hiányában és/vagy magas fokú kognitív terhelés alatt (pl. bonyolult téma, hosszú kérdőív stb.)  nem teljesen “véletlenszerű” irányba mutat a válaszadói pontatlanság és ezáltal az adatminőség romlása, hanem a válaszadók hajlamosak az egyetértési skálákon az “egyetértek” irányba húzni. A hatás mértékének megbecslése nem triviális feladat, ugyanis a priori nehéz megmondani, hogy mennyi lenne a reális, egyetértési torzítás nélkül mért egyetértési arányok valódi mértéke. Emiatt egy kérdőíves kísérlethez folyamadtunk, amelyben véletlenszerűen ketté választottuk a mintát és az egyik csoportnak egy sor állítással, a másiknak pedig az ellentétpárjukkal kapcsolatban kérdeztük az egyetértésük szintjét egy 1-5-ös, az “egyáltalán nem értek egyet”-től a “teljes mértékben egyetértek”-ig terjedő skálán. A minta kettéosztása azt a célt szolgálja, hogy egy adott állításra adott értékeléseket ne a már korábban értékelt ellentétpárra adott értékelések befolyásolják, azaz a válaszadók ne a már korábban megadott válaszaikhoz igazítsák a későbbi válaszaikat.

Az állításokat két dimenzió szerint csoportosítottuk: tematikus jellegük és komplexitásuk szerint. Három tematikus csoportot különböztettünk meg: 1) mindennapi szokások, 2) általános elvek és erkölcs, 3) aktuálpolitika. A komplexitási szempont alatt szintén három kategóriát különböztettünk meg: egyszerű, közepesen bonyolult és bonyolul állításokat variáltunk. A komplexitás mértékét az állítások hossza, illetve nyelvtani komplexitása (almondatok, ok-okozati kapcsolatok, szóhasználat stb.) határozza meg. Mindkét csoportnak összesen 18 állítást fogalmaztunk meg, azaz tematatikus csoportonként hat állítást, azon belül pedig kettő-kettő-kettő állítást különböző komplexitási szintekkel. A pontos állításokat az alábbi táblázatban soroljuk fel.

 

Egy-egy állítás átlagos egyetértési szintjéből ugyan nem tudunk arra következtetni, hogy ebben mennyi az egyetértési torzítás, ha az ellentétpárjával együtt vizsgáljuk az átlagokat, abból már igen. Ugyanis függetlenül attól, hogy hányan értenek egyet egy adott állítással, egyetértési torzítás nélkül ennek az aránynak a tükörképét kéne kapnunk a fordítva megfogalmazott állítás esetén. Ha például egy állítás átlagos egyetértési értéke 1-5-ös skálán 3,6, akkor egyetértési torzítás nélkül az ellentétpár átlagos egyetértési szintje 2,4-et kéne eredményeznie. Ennek tükrében érdemes vizsgálni az egyes állításokra vonatkozó egyetértési átlagokat az alábbi ábrán. 5-ös átlagok akkor születnének, ha egy állítással mindenki maradéktalanul egyetért, 1-es pedig akkor, ha mindenki teljes mértékben elutasítja. Gyakorlatban persze ilyen szélsőértékek nem születnek, sőt: szándékosan olyan állításokat fogalmaztunk meg, ami egy minimális szintű gondolkodást igényel és a skála mindkét fele “legitim” véleménynek tekinthető. Ilyen állítások esetén egy 3,5-ös átlagpont már olyan állításnak minősül, amivel a válaszadók többsége valamilyen mértékben egyetért.

Az ábrán a függőleges szaggatott vonal jelzi a “semleges” átlagértékeket, így a vonalon kívüleső állítások azok, ahol az átlagos szintek inkább az egyetértés irányba mutatnak. Az állítások többsége ilyen: a 36 állításból mindössze 8 esetben (azaz az állítások 22%-ában) nem érik el az átlagos értékelések a semlegességi szintet. Ez persze önmagában nem bizonyítja az egyetértési torzítást, hiszen lehetséges, hogy olyan állításokat fogalmaztunk meg, amivel a magyarok (átlagosan) hajlamosak egyetérteni. Ha azonban az ábrán a lila és a naranccsásrga vonalakat összevetjük, már jól láthatóan kirajzolódik az egyetértési torzítás, ugyanis a két szegmens összege szinte kivétel nélkül meghaladja a 6-ös értéket (azaz a válaszadók nagyobb mértékben értenek egyet az állításokkal, mint amennyire elutasítják az ellentétpárját). Az egyetlen kivétel ez alól az egyik egyszerű politikai állítás (“Magyarország 10 éven belül háborúba sodródhat” vs. “Kizártnak tartom, hogy 10 éven belül háborúba sodródjunk”), ahol az átlagos egyetértési szintek összege pont kiadja a 6-ot. A 18 állításpárból továbbá 10 olyan van – azaz több, mint a fele – ahol mindkét irányba megfogalmazott verzióval hajlamosak a válaszadók inkább egyetérteni (vagy legalábbis semleges véleményt képviselni).
Min múlik tehát az egyetértési torzítás megléte, illetve annak mértéke?

Ennek megválaszolására első körben létrehoztunk egy, a torzítás mértékét számszerűsítő adatot. A fenti megközelítés alapján az egyetértési torzítás mértékének azt hívjuk, hogy a két állítás-verzió átlagos egyetértési szintjének összege milyen mértékben haladja meg a 6-ot. Emlékeztetőül: egyetértési torzítás hiányában az összegnek pontosan 6-ot kéne kiadnia (amennyire hajlamosak vagyunk egyetérteni egy állítással, olyan mértékben kéne elutasítanunk az ellentétjét). Abban az esetben pedig, ha a jelenség inverze állna fenn (“elutasítási torzítás”), az összegnek nem kéne elérnie a 6-ot. A 2. Ábrán az egyetértési torzítás így számolt összegét csoportosítottuk a téma jellege, az állítások bonyolultsága, egy főkomponens-elemzéssel előállított, az autoritások és többségi vélemények elfogadási hajlamát mérő változó, demográfiai és politikai jellemzők szerint.

Az átlagokból kitűnik, hogy kontextustól és válaszadói profiltól függetlenül a torzítás mértéke pozitív, azaz jelen van. Tematikus bontásban az általános elvi és erkölcsi jellegű kérdések esetén a legnagyobb, míg a komplexitási szempontot vizsgálva a leginkább bonyolult állítások esetén jelentkezik leginkább. Talán mindkét esetben a kognitív terhelés az, ami ezeket a különbségeket magyarázza. Míg mindennapi szokásaink és politikai kérdésekkel kapcsolatos véleményeink jelentős része nem igényel túl mély gondolkodást, absztrakt szinten megfogalmazott elvi és erkölcsi kérdések viszont gyakran igen. A komplexitás szempontja pedig magáért beszél: hosszabb, bonyolultabb állításokat megfelelően értékelni nagyobb erőfeszítéssel jár, mint egyszerű tőmondatokat, ezért a válaszadó hajlamosabb átadni magát a reflexszerű egyetértésnek.

Érdekes különbségek körvonalazódnak továbbá a válaszadói profilok szerinti bontásból is. Amennyire kevéssé meglepő, annyira markáns különbség figyelhető meg az autoritások és a többségi véleményekhez való viszony tekintetében. Ezeket a véleményeket leginkább elfogadni hajlamos válaszadók azok, akik esetében legnagyobb mértékben jelentkezik az egyetértési torzítás is, azaz ők azok, akik leginkább hajlamosak szimultán egyetérteni egy állítással és annak ellenkezőjével. Kisebb mértékben, de szintén nem elhanyagolható a különbség iskolázottság szerinti bontásban: az egyetértési torzítás mértéke valamelyest csökken a magasabban iskolázott válaszadói csoportokban. Ezzel részben összefüggő – de jelen írás keretein túl mutató kérdés, hogy ettől milyen mértékben független – hatás a pártpreferencia (pontosabban az áprilisban leadott szavazatra való visszaemlékezés): a Fidesz-szavazók és a Mi Hazánk-szavazók körében nagyobb mértékben van jelen az egyetértési torzítás, mint a Tisza-szavazók körében.

Mi ebből a tanulság? Semmiképp sem az, hogy közügyek lakossági megítélését nem is érdemes mérni, hiszen úgyis minden a megfogalmazáson, illetve annak irányán múlik. Az viszont igen, hogy a megfogalmazás maga igenis számít és törekedni kell arra, hogy az csökkentse az egyetértési torzítás mértékét. Az állítás legyen minél egyszerűbb, ha lehet, sugallja az elutasítás, mint válaszopció, legitim mivoltát (pl. “mennyire értesz egyet” helyett “mennyire értesz vagy nem értesz egyet”), illetve ha a kérdőív kapacitása engedi, akkor az ügy megítélését több kérdéssel/állítással tesztelni egy egyszerű egyetértési skála helyett.

 

*Módszertan: az Europion a kísérletben felhasznált adatokat 2026. július 2-án vette fel   mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A felmérésben 1800 fő vett részt, az eredmények reprezentatívak a magyar 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk, a súlyozási eljárásban az a válaszadók különböző digitális tevékenységeit is figyelembe vettük. A mérés hibahatára 2,5% azaz a fent bemutatott %-os eredmények maximum ennyivel térhetnek el attól, mintha az ország összes 16 év feletti lakosa részt vett volna a felmérésben.

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

 

“Most akkor hazaköltöztök”? A kérdés ismerős lehet a külföldi diaszpórában élők számára, akik körében régóta ismert tény, hogy elsöprő többségben vannak politikai ciklusok óta a Fidesszel szemben kritikus szavazók és ráadásul idén kiemelkedő arányban járultak az urnákhoz a külföldi kirendeltségeken. De vajon mennyire reális várakozás, hogy tömeges hazavándorlási hullám elé nézünk a politikai változások eredményeképpen? Az Europion legutóbbi felmérésében a Magyarországon élők véleményét kérdeztük a hazavándorlással kapcsolatos percepciókról a külföldön élő ismerőseik körében.

Annyi mindenképpen leszögezhető, hogy a további kivándorlási tervek mintha alábbhagytak volna a választások óta a magyar társadalomban (I.ábra) : a válaszadóknak csak 13%-a jelezte, hogy többet gondolkozott volna ezen, mint korábban, míg háromszor ennyien, 39% jelezte, hogy kevesebbet gondolkozott ilyen terveken. A 30-39 éves korosztály az, ahol relatív értelemben a leginkább foglalkoztatja ez a gondolat a magyarokat, de itt is csak 18%-ot ér el a kérdéssel a korábbiaknál többet foglalkozók aránya. Iskolázottsági bontásban pedig az alacsonyan iskolázottak (érettségivel nem rendelkezők) azok, akik körében relatív magas a kérdéssel foglalkozók aránya (17%), amelyben kétségtelenül szerepet játszik a kérdés pártpolitikai megítélése is. Az alacsonyan iskolázottak körében (relatív értelemben) magasan reprezentált Fidesz-szavazók körében ugyanis valamivel többen gondolkoztak a korábbiaknál többet a kivándorláson (23%) a választások óta, mint kevesebbet (19%).

I. ábra

A magyarok döntő többségének (86%-ának) él legalább egy rokona, barátja vagy ismerőse külföldön, ezen belül is 29%-nak legalább 5 ilyen ismerőse él és 14%-nak legalább 10 (II.ábra). A külföldi ismerősök száma is szoros összefüggésben áll a társadalmi státusszal ugyanis míg az érettségivel nem rendelkezők csak 51%-ának van legalább 3 külföldön élő ismerőse, a diplomások körében 69% ez az arányszám. Továbbá talán az sem véletlen, hogy az előző kormányzat EU-ellenes szólamai a saját szavazótáborban rezonáltak csak igazán, ugyanis az áprilisban Fideszre szavazók több, mint felének (54%-ának) 3-nál kevesebb ismerőse él külföldön, addig a Tisza-szavazók táborában csak 36% ez az arány.

A kivándorlás és a politikai attitűdök közötti kapcsolat súlyát valamelyest árnyalja az a tény, hogy – az otthon maradtak véleménye szerint legalábbis – kevésbé politikai okok (7%), mint elsősorban gazdasági, megélhetési kérdésekkel kapcsolatos indítékok (62%) és kisebb részt személyes mozgatórugók (15%) álltak a külföldön élő ismerősök kivándorlási döntése mögött. Ebben a kérdésben a politikai táborok közötti különbségek sem olyan élesek, bár a Fidesz-szavazók hajlamosabbak személyes okokra (23%) szűkíteni a kérdést, mint a Tisza-szavazók (10%).

II. ábra

A válaszadók harmada jelezte, hogy a választások óta beszélgetett külföldön élő ismerősökkel a politikáról, ezen belül is 7% nyilatkozott úgy, hogy több ilyen beszélgetés is előfordult. Érdekesség, hogy a legfiatalabb (16-29) és a legidősebb (60+) korosztályokban számoltak be legnagyobb arányban ilyen beszélgetésekről (38-39%), de ezekhez képest feltűnőbb az iskolázottsági szakadék: míg a diplomások 46%-nak, addig az érettségivel nem rendelkezőknek csak 29%-nak volt része ilyen beszélgetésben. Ahogy a politikai aktivitás egyéb formái esetében is, ebben a kérdésben is a Tisza-szavazók tűntek a legaktívabbnak (nem utolsósorban azért, mert eleve több külföldön élő ismerőssel rendelkeznek): 44% számolt be ilyen beszélgetésről a Fidesz-szavazók 27%-ával és a választásoktól távol maradók 22%-ával szemben.

Ehhez képest kisebb arányban jelezték, hogy a hazaköltözés kérdése szóba került volna a külföldi ismerősökkel: a válaszadók 18%-a válaszolt úgy, hogy szóba került már ez és további 3%, hogy többször vagy több ismerőssel is szóba került. Megint csak a Tisza szavazók azok, akik az átlagnál jelentősen “aktívabbak” voltak a kérdésben, de ebben a szegmensben sem éri el az az arány az egyharmadot (31%). Hasonló arányszámokat kapunk akkor is, ha konkrét és aktív hazaköltözési tervekről kérdezzük a válaszadókat. 26% jelezte, hogy tud olyan külföldi ismerőséről, aki aktívan tervezi a hazaköltözést és 4% több ilyen ismerősről is tud. A Tisza-szavazók körében  összesen 34%, a Fidesz-szavazók körében összesen 25% azok köre, akik tudnak legalább 1 ilyen ismerősről, tehát ebben a tekintetben nincsenek igazán nagy különbségek a táborok között.

III. ábra

Inkább optimistának mondható a magyarok véleménye annak tekintetében, hogy a hazaköltözők mire számíthatnak itthon a hazaköltözést követően. Kevesebb, mint a válaszadók negyede (23%) gondolja úgy, hogy nem fognak tudni a hazaköltözők visszailleszkedni és meg fogják bánni ezt a döntést. 36% szerint nehéz – de végső soron sikeres – lesz a visszailleszkedés, 42% szerint pedig minden különösebb gond nélkül visszailleszkedik a többség. A választások kimenetele fényében nem meglepő, hogy a Fideszre szavazók valamivel pesszimistábbak ezen a téren, az ő körükben 31% szerint fogják megbánni a hazaköltözők a döntést, de a relatív többség (37%) ebben a körben is problémamentes visszailleszkedésre számít.

 

*Módszertan: az Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2026.  május 29-én vette fel   mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A felmérésben 1800 fő vett részt, az eredmények reprezentatívak a magyar 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk, a súlyozási eljárásban az áprilisi választásokra vonatkozó szavazat-visszaemlékezéseket és a válaszadók különböző digitális tevékenységeit is figyelembe vettük. A mérés hibahatára 2,3% azaz a fent bemutatott %-os eredmények maximum ennyivel térhetnek el attól, mintha az ország összes 16 év feletti lakosa részt vett volna a felmérésben.

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

 

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát”- aligha van még egy ilyen széles körben ismert, határokon átívelő közmondás a Közép-Európai térségben. De vajon van mögötte valós tartalom, tényleg ilyen meleg érzésekkel gondol a két nép egymásra, vagy csupán egy történelmi mítosz maradt fenn, amit hagyományőrzés és kölcsönös udvariasság céljából idéznek sokan mind a mai napig? Az Europion mindkét országban párhuzamosan elvégzett adatfelvétele erre próbált fényt deríteni. A magyar kérdőívet kitöltők Lengyelországról és a lengyelekről nyilatkoztak; a lengyel válaszadók Magyarországot és a magyarokat értékelték.

Az alábbiakban a két kutatás legérdekesebb összefüggéseit mutatjuk be, különös hangsúlyt fektetve a komparatív dimenzióra. Elsősorban arra keressük a választ tehát, hogy a két nép – magyarok és lengyelek – mennyire látjuk egymást hasonlóan, illetve mely területeken él gyökeresen különböző kép a másikról a kollektív képzeletben.

Ismerik egyáltalán a mondást?

A felmérés elején a közmondásra magára kérdeztünk ré és rögtön egy érdekes különbség rajzolódik ki a két adatsor között. A magyar válaszadók 57% állítja, hogy többször is hallotta már a mondást, 24%-nak “valami rémlik” és csupán 19% találkozik vele először a kérdőívben. A lengyel oldalon ezzel szemben magasabb a közmondást ismerők aránya: 70% hallotta már többször, és csak 14% olvassa előszőr ezt a kérdőívben. Érdekesség, hogy mindkét országban érezhető egy generációs szakadék a kérdésben. Míg Magyarországon a 60 év felettiek kétharmada ismeri jól a mondást a 16-29 éves korcsoport 54 %-ával szemben, addig a lengyeleknél még élesebbek a generációs különbségek (91% vs. 39%)

A közmondás szellemiségével való azonosulás azonban árnyaltabb képet mutat. A magyarok 52%-a „inkább” vagy „teljes mértékben” egyetért a közmondással, 38% bizonytalan. A lengyeleknél a közmondással azonosulók aránya mindössze 37%, és ami különösen szembetűnő: 24% határozottan elutasítja a mondás szellemiségét, míg Magyarországon ez az arány csak 10%. Tehát a lengyelek jobban ismerik a mondást, de kevesebben hisznek benne. Ez az ellentmondás visszaköszön a felmérés későbbi részeiben is.

 

Barát, partner, szövetséges – vagy ellenség?

A következő kérdés a nemzetközi kapcsolatok nyelvén közelítette meg a viszonyt: hogyan tekintenek a válaszadók a másik országra? A két adatsor közötti különbségek e tekintetben szemléletesek.

A magyarok messzemenőkig jóindulattal viszonyulnak Lengyelországhoz: 28% barátnak tartja, és a „partner” (20%), illetve „szövetséges” (20%) kategóriák is gyakori válaszopcióknak bizonyultak.. Negatív címkét – riválist, ellenfelet vagy ellenséget – összesen mindössze 9% választott. A választók 22%-a az „egyik sem” opcióval élt.

A lengyelek képe rólunk ezzel szemben érzékelhetőbben hűvösebb. Náluk a tartózkodást vagy ambivalenciát kifejező „egyik sem” a leggyakoribb válasz 29%-kal. A barát, partner és szövetséges kategória egyenként 17–18% körül mozog, de feltűnő, hogy közel 13% ellenfélnek vagy ellenségnek tartja Magyarországot – majdnem háromszor annyian, mint ahányan magyarok hasonlóan vélekednek Lengyelországról. Szó sincs többségről tehát, de ezzel együtt egy nem elhanyagolható kisebbsége a lengyel társadalomnak kifejezetten ellenségesen tekint Magyarországra, legalábbis a nemzetközi kapcsolatok dimenziójában.

A magyarázat valószínűleg politikai. Az Orbán-kormány oroszbarát politikája, az uniós intézményekkel való súrlódásai és a jogállamiság körüli viták mind beépültek a lengyel közbeszédbe. A közmondás szellemisége él tehát a kollektív lengyel képzeletben, de a politika már kikezdte ennek az alapjait. Mindezzel összecseng, hogy a magyar viszonyról alkotott negatív vélekedések erősen összefüggenek a lengyel pártpolitikai törésvonalakkal. Míg a Donald Tusk lengyel miniszterelnök pártjának (KO) szavazói 31%-a választotta a két legnegatívabb jelző egyikét, a hagyományosan Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel jó viszonyt ápoló, a lengyel jobboldal legnagyobb politikai erejének számító PIS szavazóinak csak 6%-a tette ezt. Hasonló pártpolitikai megosztottságot a kérdésben a magyar eredmények Lengyelországra nézve nem tartalmaznak.

 

Milyenek is ők? Sztereotípiák és személyes benyomások

 

A következő blokkban nemzetkarakterológiai jelzőkkel illethették a válaszadók a másik népet egy hosszú, 18 elemből álló listáról, kiválasztva a szerintük 3 leginkább ráillőt a lengyelekre illetve magyarokra. A magyar kép a lengyelekről feltűnően pozitív és egy irányba mutat. A képzeletbeli dobogóra a barátságos (44%), a vendégszerető (34%) és a hazafias (29%) jelzők kerültek a felsoroltak közül, de a szorgalmas (22%) és a büszke (23%) szintén előkelő helyen végeztek. A negatív tulajdonságok – udvariatlan, lusta, arrogáns – mind 5%-nál alacsonyabb említési arányt kaptak. A tipikus magyar gondolkodásban tehát a lengyelek melegszívű, dolgos hazafiak.

A lengyel kép a magyarokról szintén összességében pozitív, de a hangsúlyok árnyaltabb képet mutatnak. A vendégszerető (27%) vezeti a sort, ezt követi a barátságos (22%) és a hazafias (21%). Ugyanakkor az arrogáns (8%) és a pesszimista (6%) magasabb arányban jelenik meg, mint ugyanezen negatív jelzők a magyar megítélésben. A „jókedvű” és „optimista” jelzőket a lengyelek is viszonylag sokan választják (11–16%) – ebben valószínűleg Budapest imázsa és jól ismert éjszakai élete is közrejátszik.

Összességében a személyes percepció mindkét irányban pozitív tehát – de a lengyelek fejében élő Magyarország-kép valamivel árnyaltabb és némileg több ambivalenciát hordoz magában, mint fordítva.

 

Személyes kapcsolatok és közvetlen tapasztalatok

 

Összességében elmondható az adatok alapján, hogy mindkét ország esetében a közvetlen kapcsolatok és tapasztalatok korlátozottak. A magyarok 68%-ának egyetlen lengyel rokona, barátja vagy ismerőse sincs és 59% soha nem járt Lengyelországban. A lengyel oldalon még markánsabbak ezek az arányok: 82%-nak nincs egyetlen magyar ismerőse sem, és 62% sosem látogatta meg Magyarországot. Ezen belül mindkét országban jelentősek a földrajzi különbsége. Míg Magyarországon a fővárosiak 40%-ának van legalább egy lengyel ismerőse és a kistelepüléseken élők körében csak 30% körüli ez az arány, a lengyel nagyvárosokban élők 32%-ának míg a kistelepüléseken élők csupán 10-20%-nak van legalább egy magyar kapcsolata.

Mindezek fényében elmondható, hogy a lengyel-magyar barátság sokkal inkább épül kulturális örökségre és a közös történelmi emlékezetre, mint a személyes kapcsolatokra vagy az első kézből, akár turistaként szerzett tapasztalatokra. A két nép kényelmes távolságból kedveli egymást, ami önmagában nem elhanyagolható tényező ugyan, de erős korlátokat szab a kötelékek tartósságának a változó politikai széljárás függvényében.

Hogyan értékeljük egymás országát?

Mindkét kérdőívben szerepelt egy táblázatos kérdésblokk, amelyben a válaszadóknak a másik ország különböző területeit kellett osztályozniuk – a konyhától a labdarúgáson át a kormányzatig – 1-5-ös skálán (a nagyon negatívtól a nagyon pozitívig terjedő tartományban).

Konyha: Mindkét oldalon pozitív az értékelés, de nem egyforma mértékben. A magyar konyha a lengyeleknél 59%-os pozitív értékelésarányt ér el (inkább vagy nagyon pozitív értékelések összege). A lengyel konyhát a magyaroknál ezzel szemben csak 42%-nyian értékelték pozitívan. Úgy tűnik, a magyar konyha szélesebb körben rezonál az országhatárokon túl, mint a lengyel.

Városok és építészet: Ez a legkiégyensúlyozottabb kategória: mindkét ország 60% körüli pozitív arányt ér el.

Kultúra: A lengyel kultúra a magyaroknál 59%-os pozitív arányt ér el; a magyar kultúra a lengyeleknél 54%-ot. Ha nem is egyöntetű a lelkesedés tehát, a két nép kölcsönös tisztelettel viszonyul a másik kultúrájához.

Gazdasági teljesítmény: Ennél a kategóriánál nyíilik ki igazán az olló. A lengyel gazdaságot a magyarok 55%-a értékeli pozitívan – ez nem meglepő, Lengyelország Közép-Európa egyik legsikeresebb felzárkózási példája. A magyar gazdaságot a lengyelek mindössze 38%-a látja pozitívan, 17% kifejezetten negatívan (ezzel szemben a lengyel gazdaságot negatívan értékelők aránya Magyarországon mindössze 3%).

Kormányzat: A magyar kormányt a lengyelek 36%-a értékeli pozitívan, 29% határozottan negatívan – ez a teljes felmérés legmagasabb negatív aránya, már ami a nettó értékelési szinteket illeti. Az Orbán-kormány image-e Lengyelországban markánsan megosztó a pártpolitikai törésvonalak mentén: a KO-szavazók 56%-a értékeli negatívan a magyar kormányt a PIS-szavazók 20%-ával szemben. Ezzel szemben a lengyel kormányról a magyarok 39%-ának pozitív és csak 13%-ának negatív a véleménye. Érdekesség, hogy még a magyar kormánypárti szavazók körében is relatív többségban vannak a pozitívan (34%) nyilatkozók a kritikusokhoz (28%) képest.

Érdekesség végezetül, hogy a nemzeti konyhákon kívül az egyetlen szempont, amiben a magyarok lényegesen pozitívabb képet sugároznak a lengyelek felé, mint fordítva, az a labdarúgás (a lengyel válaszadók 37%-a értékelte pozitívan a magyar focit, 9 százalékponttal többen, mint a magyarok a lengyel focit) . Hogy ez az elmúlt évek EB-szerepléseinek, esetleg Szoboszlai Dominik teljesítményének vagy a dícső futballmúltunknak köszönhető-e, egyelőre megválaszolatlan kérdés marad.

 

Kit ismernek, mit ismernek?

 

A magyarok Lengyelország kulturális panteonjában viszonylag otthonosan mozognak, legalábbis a lengyelekhez képest. A listát II. János Pál pápa vezeti 82%-os ismertségével, őt követi Marie Curie (69%) és Chopin (57%). Kopernikuszt a magyarok nagyjából fele (52%) ismeri. A politikusok és az írók kevésbé ismertek – Piłsudski nevére például mindössze 10%-nak ugrik be valami.

A lengyelek a magyar hírességekről jóval kevesebbet tudnak. A magyarok ismertségi listáján Liszt Ferenc vezet 32%-kal, őt követi Rubik Ernő (23%). Bartók, Kossuth és Puskás 10–20% közötti ismertségi arányokkal. A tudósok – Semmelweis, Teller, Szent-Györgyi – a lengyel átlagember számára nagyrészt ismeretlenek.

Az ismertségi versenyben valamelyest szépíteni tudunk a márkák terén, ugyanis az összes felsorolt márka közül a Rubik-kocka abszolút dominál 79%-os ismertséggel a lengyelek körében (ami különösen érdekes Rubik Ernő relatív alacsony ismertségének fényében), de a “Tokaji” márkanevet is sokan, 63%-nyian ismerik.  Jóval lemaradva következik ezután a sorban a Pick szalámi (23%), a herendi porcelán (14%) és a Prezi (10%).

Magyarországon az Allegro (61%) és a Reserved (52%) a legismertebb lengyel márkák – ami nem meglepő annak fényében, hogy mindkettő erős kiskereskedelmi jelenléttel bír a magyar piacon. Az InPost (9%) és a Żywiec sör (6%) márkai ezekhez képest nagyrészt ismeretlenek.

 

A lengyel-magyar barátság napja

Március 23-a a lengyel–magyar barátság napja, mivel 2007 március 23-án fogadta el a két ország parlamentje az erre vonatkozó nyilatkozatot. Ezt feltűnően hasonló arányban tudják mindkét oldalon: a magyarok 43%-a és a lengyelek 44%-a hallott erről (érdekes módon mindkét országban a férfiak és az idősek nagyobb arányban, mint a nők, illetve a fiatalok). Tehát mindkét nép többségének igencsak hiányosak az ismeretei ezzel a nappal kapcsolatban – ami némileg árnyalja a két nép közötti barátságba vetett hit (vagy mítosz?) valós tartalmát.

 

Összegzés: élő barátság vagy szép emlék csupán?

A fent bemutatott összehasonlító elemzés összképe szorosabb kötelékekre utal a két nép között, mint amit az aktuálpolitikai hírek alapján gondolhatnánk, de egyidejűleg távolságtartóbb attitűdöket is rejtenek, mint ami a közmondásban rejlik. A népek közötti rokonszenv valódi és kölcsönös. Mindkét nép összességében pozitívan gondolkodik a másikról, annak kultúrájáról, ételeiről és városairól. Egymásra inkább partnerkén, mint riválisként tekintenek. A régi szólást ismerik, és sokan azonosulnak is a szellemével.

De ez a barátság nagyrészt egy szimbolikus dimenzióban él, nem személyes közelségben. Azoknak az aránya, akiknek valóban van élő kapcsolatuk a másik ország állampolgáraival, feltűnően alacsony. A pozitív alapattitűdök döntően öröklöttek – tantervi anyagokból, nemzeti mítoszokból és alkalmi turistautakból táplálkoznak –, nem pedig személyesen megélt tapasztalatokból.

Az adatok azt is sejtetik, hogy a töredezés jelei már meg is indultak, elsősorban lengyel oldalról. A lengyel válaszadók egy érzékelhető hányada Magyarország ellenfelének tartja az országot; a magyar kormány kapta a legmagasabb negatív értékelést az egész felmérésben. A közmondás szellemiségével való azonosulás Lengyelországban alacsonyabb a vártnál. Ezek természetesen nem árulkodnak semmiféle visszafordíthatatlan folyamatról, de ezzel együtt jelzésértékűek.

A felmérés legfontosabb tanulsága talán az, hogy a közmondás szilárd kulturális alapokon nyugszik, de ezek az alapok nem helyettesítik a valódi kapcsolatokat. Ha a lengyel–magyar barátság több akar maradni, mint egy szimbolikus relikvia, akkor több kell hozzá, mint egy közös szólás: több közös élmény, több személyes találkozás, és talán egy kicsivel kevesebb politikai vihar mindkét oldalon.

 

*Módszertan: az Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2026. március 27. és március 31. között vette fel az Europion mobil- és webapplikációs adatfelvételének segítségével. A felmérésben a két országból összesen 2500 fő vett részt, az eredmények reprezentatívak a két ország 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi/lengyel régió tekintetében. A reprezentativitást biztosító eljárásban a válaszadók 2024-es EP-választásokra vonatkozó visszaemlékezését is figyelembe vettük, a fenti politikai táborokra vonatkozó bontások ezekre a visszaemlékezésekre támaszkodnak. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk. 

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

 

A magyar felnőtt (pontosabban a 16 év feletti) társadalom negyede dolgozik jelenleg kis- és középvállalkozásnál, vagy volt ilyen szervezetben a legutóbbi munkahelye, amivel nagyságrendileg megegyezik a nagyvállalatoknál vagy az állami és önkormányzati szférában dolgozók arányával. A nők (28%), a középkorúak (32-32%) és a megyeszékhelyeken élők (29%) dolgoznak az országos átlagot meghaladó arányban kis- és középvállalkozásoknál. A magyarok egész karrierjére vetítve a kérdést, a társadalom kb. ötöde (19%) mondható „régi motorosnak” a kkv-k területén: ennyien nyilatkoztak úgy, hogy legalább 20 évet dolgoztak ebben a vállalati szektorban. Korukból kifolyólag értelemszerűen a legidősebb korcsoportban, a 60 év felettiek körében kiugróan magas (37%) ez az arány. Érdekesség, hogy éles választóvonal mutatkozik meg jövedelemcsoportok között: az alacsony keresetűek körében 26%, míg a magas jövedelműek körében csak 13%-ra jellemző, hogy legalább 20 évet dolgoztak kkv-kben.

A magyarok szerteágazóan látják a kkv-k előtt tornyosuló legfőbb akadályokat. A megkérdezettek valamivel több mint fele (55%) adott értelmezhető választ az erre irányuló nyitott kérdésre, ezen belül a legtöbben (12%) az adó- és járulékterheket, 7-7% pedig a gazdasági környezetet és a szektor versenyképességét említette. Egyéb, de a fentiekhez képest jóval ritkább említések az állam működése (4%), a bérköltségek (3%), a megfelelő munkaerő hiánya (3%), a működtetési/vezetési problémák (2%), a támogatások hiánya (2%), a jogi és szabályozási környezet (1%), a tőkehiány (3%), a bürokrácia és korrupció (1-1%). Ebben a megközelítésben különösen releváns azok válasza, akik jelenleg (vagy legutóbbi munkahelyükön) kkv-knál dolgoztak. Ebben a körben az átlagnál nagyobb arányban (15%) nevezték meg az adó- és járulékterheket, a gazdasági környezetet (9%) és az állam működését (6%).

I. ábra

A kutatásban a kkv-k általános megítélését is igyekeztünk feltérképezni az Edelman bizalmi indexe által alkalmazott megközelítést követve, amely egy 10-es skálán helyezi el az egyes intézményeket, szervezeteket a skálán adott értékelések átlagai alapján. Ebben a megközelítésben a magyar kis- és középvállalkozások átlagos megítélése inkább pozitív (6-os átlagpont), valamivel meghaladva mind a külföldi, mind a magyar nagyvállalatok átlagos értékelését (5,6-os átlagpont), és jócskán meghaladva a magyar kormány (4,3) és a média (4,2) megítélését, illetve megközelítve a civil szervezetek átlagos értékét (6,1). Korosztályok összehasonlításában különösen a fiatal korosztály (16-29) tagjai viszonyulnak pozitívan a kkv-hez, ennek a szegmensnek 43%-a adott legalább 7-es értékelést a kkv-k iránti bizalomra vonatkozó kérdésre (pl. az 50-59 éves korosztály 33%-ához képest). Ugyanezt a mércét alkalmazva (legalább 7-es értékelést adók aránya) még a diplomások (42%), a fővárosiak (46%) és a magas jövedelműek (43%) mutatnak pozitívabb attitűdöt az országos átlaghoz képest. Érdekesség, hogy a kkv-knál dolgozók értékelései is csak a fenti demográfiai csoportokhoz hasonló mértékben haladják meg az országos átlagot (43%-uk adott legalább 7-es értékelést), azaz a szektorban dolgozók nem elhanyagolható része igen kritikus a szektor vállalataival kapcsolatban.

II. ábra

A kutatásban a kkv-kat és a nagyvállalatok megítélését konkrét szempontok alapján is ütköztettük, arról kérdezve a válaszadókat, hogy az egyes szempontok szerint inkább a kkv-król vagy inkább a nagyvállalatokról alkotnak-e kedvezőbb véleményt. Ebben a megközelítésben a bizalmi index átlagaitól eltérően inkább a nagyvállalatok felé húz a magyarok értékítélete, különösen a karrierlehetőségek (60% szerint inkább a nagyvállalatokra igaz és csak 9% szerint a kkv-kra), a magasabb bérezés (59% vs. 11%) és az innováció (40% vs. 18%) tekintetében. Kiegyenlítettebbek a vélemények az „érdekes, tartalmas munkahelyek” (32% vs. 23%), a magyar gazdaságban betöltött szerepük (34% vs. 20%) és a termékek és szolgáltatásaik minősége (26% vs. 25%) szempontjából. Egyedül a munkavállalókkal szembeni bánásmód az, amelyben a kkv-k „verik” a multikat a magyarok érzékelésében: 38% szerint inkább a kkv-kre és csak 22% szerint a nagyvállalatokra mondható el ez.

III. ábra

Széles körben érzékelt tendencia továbbá, hogy a magyar gazdaságpolitika egyértelműen inkább a nagyvállalatoknak és kevésbé a kkv-knak kedvez. A teljes népesség háromnegyede osztja az első, és csak negyede az utóbbi álláspontot szinte demográfiai csoporttól és munkahelytől függetlenül. Ezzel párhuzamosan a relatív többség szerint fordulatra lenne szükség a gazdaságpolitikai prioritásokban: 38% szerint inkább a kis- és középvállalkozások megerősítése kéne, hogy legyen az elsődleges cél, és csak 15% szerint a nagyvállalatok versenyképességének javítása a fontosabb (47% szerint azonban mindkettő ugyanolyan mértékben fontos). Érdekes módon a leginkább „kkv-párti” álláspontot ebben a tekintetben nem a kkv-knál (legutóbb) dolgozók, hanem az egyéni vállalkozók képviselik: ennek a körnek közel fele (48%) szerint a kkv-k megerősítése kéne, hogy a gazdaságpolitika prioritása legyen, de a diplomások körében is hasonló mértékben elterjedt a „kkv-párti” vélemény (47%). Érdekesség, hogy korral szinte lineárisan csökken a „multi-párti” álláspont népszerűsége: míg a 16-29 éves korosztály 23%-a szerint a nagyvállalatok versenyképességének javítása a fontosabb, 50 év felett csak 10% osztja ezt az álláspontot.

 

IV. ábra

V. ábra

 

*Módszertan: az Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2026. január 17.-én vette fel az Europion mobil- és webapplikációs adatfelvételének segítségével. A mintanagyság 1400 fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk. A mérések hibahatára 2,7%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 év feletti lakosának lekérdezése eredményezett volna.

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***

 

Mennyire tájékozott a magyar társadalom a genetikai betegségekkal kapcsolatban? Az elmúlt hónapban egy Svájcban élő magyar házaspár (Végh Mariann és Karancsi Balázs) közösségi gyűjtést indított, hogy megmentsék egy rendkívül ritka genetikai betegségben (Aszparagin-szintetáz hiányban, vagy ASNSD-ben) szenvedő gyermekük, Erik életét. A gyűjtés első fázisában félmillió svájci frankot kell összegyűjteniük a génterápia kifejlesztéséhez szükséges kutatás finanszírozására, amit egy brit kutatócsoport vállalt el. Az Europion ennek kapcsán végzett egy kutatást a téma magyarországi megítélésével kapcsolatban. Az országosan reprezentatív felmérést 1300 fő megkérdezésével végeztük mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A kutatás összefoglalója az alábiakban olvasható.

 

Alacsonynak tekinthető a magyar társadalom tájékozottsága a genetikai betegségekkel, rendellenességekkel kapcsolatban. A felsorolt betegségek közül egyedül az elmúlt években, a Zente-eset kapcsán nagyobb nyilvánosságot kapó SMA-ról (gerincvelői izomsorvadásról) állította a magyarok legalább harmada (37%), hogy nagyjából tisztában van a betegség részleteivel. Ezen kívül a cisztás fibrózisról (25%) és a Duchenne-féle izomdisztrófiáról (15%) nyilatkozták még számottevő mértékben ugyanezt. A többi felsorolt betegségről (Rett-szindróma, Leigh-szindróma, Tay–Sachs-kór, Williams-szindróma, ASNSD) csak a válaszadók 7–10%-a állította, hogy nagyjából tisztában lenne a részletekkel.

I. ábra

Ez az alacsonynak tekinthető tudatossági szint annak fényében némileg meglepő, hogy a társadalom szélesebb köreihez is eljutnak az ilyen betegségekkel küzdő gyermekekről szóló hírek. A válaszadóknak csupán 36%-a nem hallott ilyen esetről az elmúlt fél évben, míg több mint minden ötödik magyar (22%) háromnál is több ilyen esettel találkozott. Különösen a nők (29%) és a 60 év felettiek (60%) mutatkoznak nyitottabbnak ebben a kérdésben.

A betegségek általánosan alacsony ismertségén túl (illetve azzal összefüggésben) a magyarok hajlamosak alábecsülni, hogy mennyire elterjedtek ezek a genetikai betegségek, illetve hogy jellemzően mennyibe kerülnek a gyógymódok, kezelések (pl. génterápiák). A becslések széles sávban szóródtak, de a válaszadóknak mindössze 15%-a adta meg a helyes választ az előfordulásra vonatkozó kérdésre (nagyságrendileg minden századik gyermeket érint), míg a válaszadók közel kétharmada (64%) ennél ritkábbnak gondolta, 24% pedig becslésre sem vállalkozott. Érdekesség, hogy az előfordulásokkal kapcsolatos ismeretekben sem az iskolázottság, sem az online hírolvasás gyakorisága nem jelentett előnyt, sőt: a diplomások és a naponta legalább egy órát hírolvasással töltők körében még alacsonyabb volt a helyesen tippelők aránya, mint a teljes népességben.

A kezelési költségek esetében is széles sávban szóródtak a válaszok, és itt is inkább az alulbecslés volt jellemző. A valós, forintban kifejezve jellemzően milliárdos nagyságrendű költségekhez képest a válaszadók háromnegyede (74%) 100 millió forint alatti összeget jelölt meg, és csak 13% tippelte meg helyesen a fél–egy milliárd, illetve az egy milliárd forint feletti sávokat. Az előfordulással kapcsolatos ismeretekhez hasonlóan ennél a kérdésnél sem jelentett előnyt az egyetemi diploma vagy a hírolvasással töltött idő mennyisége.

Abban azonban nagyjából konszenzus van a társadalomban, hogy a jelenlegi helyzet – amelyben az érintett szülőket gyakorlatilag magára hagyja mind az állam, mind az egészségügyi magánszektor (pl. magánbiztosítók, gyógyszergyárak) – tarthatatlan. A magyarok háromnegyede (75%) az államtól (ideértve a társadalombiztosítást is) várja az érintettek pénzügyi megsegítését, és csak kevesen látják az elsődleges felelősséget a gyógyszergyáraknál (5%), a magánbiztosítóknál (4%), civil szervezeteknél (3%), a szélesebb közösségnél – pl. közösségi finanszírozáson keresztül – (6%), vagy maguknál az érintetteknél és családjuknál (7%). Érdekes – és némileg paradox – kivételt jelentenek a gyermekes háztartásokban élők: ebben a körben valamivel magasabb (kb. 15%) a felelősséget az érintettekre hárítók aránya.

II. ábra

Még egyöntetűbb a támogatás mértéke egy olyan koncepció kapcsán, hogy a szülők pályázhassanak egy elkülönített költségvetési keretre a genetikai betegségben szenvedő gyermekek kezelésének finanszírozására. A magyarok 36%-a inkább, további 55%-a pedig teljes mértékben egyetért ezzel a koncepcióval. Különösen az idősek (60 év felettiek), illetve érdekes módon a kistelepülésen élők körében kifejezetten népszerű ez az elképzelés: ezekben a társadalmi csoportokban 66%, illetve 64% teljes mellszélességgel támogatja a javaslatot.

Valamivel megosztóbb kérdés, hogy az érintettek számára felajánlott összegek valóban célba érnek-e, de itt is az optimisták vannak többségben 55–45% arányban. Ez a relatíve magas bizalmi szint feltehetően összefügg a felmérésben kirajzolódó erős támogatási hajlandósággal is. A megkérdezettek 41%-a állította, hogy már részt vett ilyen gyűjtésben valamilyen formában, különösen a nők körében (46%) számoltak be sokan ilyen tapasztalatokról. Amikor pedig a támogatási hajlandóságról kérdeztük a válaszadókat a korábbi tapasztalatok helyett, még szolidárisabbnak mutatkoztak a magyarok: a válaszadók többsége inkább (45%) vagy nagyon (8%) valószínűnek tartja, hogy a jövőben részt vesz közösségi finanszírozásban. Kiemelkedően magas – legalábbis a szavak és szándék szintjén – ez az arány a nők (59%) és az egyedülálló szülők (60%) körében.

III.ábra

Módszertan: Az Europion az eredményekhez felhasznált adatokat 2025 október 9.-én  vette fel mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A mintanagyság 1300  fő volt, az eredmények reprezentatívak az ország 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és magyarországi régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk. A mérés hibahatára 2,8%, azaz a fent bemutatott %-os arányszámok maximum ennyivel térhetnek el attól, mint amit az ország összes 16 év feletti lakosának lekérdezése eredményezett volna. 

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***