Egyetért? Nem ért egyet? Vagy csak nem érti? Egy kísérlet az egyetértési torzításról.

A reprezentatív közvélemény-kutatások egyik alapvető funkciója, hogy a politikai napirenden lévő közügyek lakossági megítéléséről átfogó és megbízható képet kapjunk és ezáltal a demokratikus visszacsatolás egy adott politikai közösségben ne csak 4 évente az urnákban vagy az ilyen-olyan minőségű, de mindenképp szelektív elérésű konzultációkon keresztül történhessen meg. A legnagyobb érdeklődéssel követett pártpreferencia mérésekhez képest a közügyek megítélésében azonban nem kevés fejfájást jelent a tárgyilagosságra és semlegességre törekvő kutatóknak, hogy pontosan milyen megfogalmazással és keretezéssel tálaljuk a válaszadók elé az aktuális üggyel kapcsolatos kérdésünket. Közhelyszámba megy, hogy minden a kérdésfeltevésen múlik, de pontosan mik azok a buktatók, ami ilyen, vagy olyan irányba torzíthatják a kérdésre adott válaszokat? Jelen írásunkban a számos torzító hatás közül eggyel foglalkozunk részletesebben egy kérdőíves kísérlet keretében: az úgynevezett “egyetértési torzításról” (angol szaknyelven: acquiescence bias) lesz tehát szó.

Egyetértési torzításnak nevezzük azt a válaszadói viselkedésmintát, hogy erős meggyőződés hiányában és/vagy magas fokú kognitív terhelés alatt (pl. bonyolult téma, hosszú kérdőív stb.)  nem teljesen “véletlenszerű” irányba mutat a válaszadói pontatlanság és ezáltal az adatminőség romlása, hanem a válaszadók hajlamosak az egyetértési skálákon az “egyetértek” irányba húzni. A hatás mértékének megbecslése nem triviális feladat, ugyanis a priori nehéz megmondani, hogy mennyi lenne a reális, egyetértési torzítás nélkül mért egyetértési arányok valódi mértéke. Emiatt egy kérdőíves kísérlethez folyamadtunk, amelyben véletlenszerűen ketté választottuk a mintát és az egyik csoportnak egy sor állítással, a másiknak pedig az ellentétpárjukkal kapcsolatban kérdeztük az egyetértésük szintjét egy 1-5-ös, az “egyáltalán nem értek egyet”-től a “teljes mértékben egyetértek”-ig terjedő skálán. A minta kettéosztása azt a célt szolgálja, hogy egy adott állításra adott értékeléseket ne a már korábban értékelt ellentétpárra adott értékelések befolyásolják, azaz a válaszadók ne a már korábban megadott válaszaikhoz igazítsák a későbbi válaszaikat.

Az állításokat két dimenzió szerint csoportosítottuk: tematikus jellegük és komplexitásuk szerint. Három tematikus csoportot különböztettünk meg: 1) mindennapi szokások, 2) általános elvek és erkölcs, 3) aktuálpolitika. A komplexitási szempont alatt szintén három kategóriát különböztettünk meg: egyszerű, közepesen bonyolult és bonyolul állításokat variáltunk. A komplexitás mértékét az állítások hossza, illetve nyelvtani komplexitása (almondatok, ok-okozati kapcsolatok, szóhasználat stb.) határozza meg. Mindkét csoportnak összesen 18 állítást fogalmaztunk meg, azaz tematatikus csoportonként hat állítást, azon belül pedig kettő-kettő-kettő állítást különböző komplexitási szintekkel. A pontos állításokat az alábbi táblázatban soroljuk fel.

 

Egy-egy állítás átlagos egyetértési szintjéből ugyan nem tudunk arra következtetni, hogy ebben mennyi az egyetértési torzítás, ha az ellentétpárjával együtt vizsgáljuk az átlagokat, abból már igen. Ugyanis függetlenül attól, hogy hányan értenek egyet egy adott állítással, egyetértési torzítás nélkül ennek az aránynak a tükörképét kéne kapnunk a fordítva megfogalmazott állítás esetén. Ha például egy állítás átlagos egyetértési értéke 1-5-ös skálán 3,6, akkor egyetértési torzítás nélkül az ellentétpár átlagos egyetértési szintje 2,4-et kéne eredményeznie. Ennek tükrében érdemes vizsgálni az egyes állításokra vonatkozó egyetértési átlagokat az alábbi ábrán. 5-ös átlagok akkor születnének, ha egy állítással mindenki maradéktalanul egyetért, 1-es pedig akkor, ha mindenki teljes mértékben elutasítja. Gyakorlatban persze ilyen szélsőértékek nem születnek, sőt: szándékosan olyan állításokat fogalmaztunk meg, ami egy minimális szintű gondolkodást igényel és a skála mindkét fele “legitim” véleménynek tekinthető. Ilyen állítások esetén egy 3,5-ös átlagpont már olyan állításnak minősül, amivel a válaszadók többsége valamilyen mértékben egyetért.

Az ábrán a függőleges szaggatott vonal jelzi a “semleges” átlagértékeket, így a vonalon kívüleső állítások azok, ahol az átlagos szintek inkább az egyetértés irányba mutatnak. Az állítások többsége ilyen: a 36 állításból mindössze 8 esetben (azaz az állítások 22%-ában) nem érik el az átlagos értékelések a semlegességi szintet. Ez persze önmagában nem bizonyítja az egyetértési torzítást, hiszen lehetséges, hogy olyan állításokat fogalmaztunk meg, amivel a magyarok (átlagosan) hajlamosak egyetérteni. Ha azonban az ábrán a lila és a naranccsásrga vonalakat összevetjük, már jól láthatóan kirajzolódik az egyetértési torzítás, ugyanis a két szegmens összege szinte kivétel nélkül meghaladja a 6-ös értéket (azaz a válaszadók nagyobb mértékben értenek egyet az állításokkal, mint amennyire elutasítják az ellentétpárját). Az egyetlen kivétel ez alól az egyik egyszerű politikai állítás (“Magyarország 10 éven belül háborúba sodródhat” vs. “Kizártnak tartom, hogy 10 éven belül háborúba sodródjunk”), ahol az átlagos egyetértési szintek összege pont kiadja a 6-ot. A 18 állításpárból továbbá 10 olyan van – azaz több, mint a fele – ahol mindkét irányba megfogalmazott verzióval hajlamosak a válaszadók inkább egyetérteni (vagy legalábbis semleges véleményt képviselni).
Min múlik tehát az egyetértési torzítás megléte, illetve annak mértéke?

Ennek megválaszolására első körben létrehoztunk egy, a torzítás mértékét számszerűsítő adatot. A fenti megközelítés alapján az egyetértési torzítás mértékének azt hívjuk, hogy a két állítás-verzió átlagos egyetértési szintjének összege milyen mértékben haladja meg a 6-ot. Emlékeztetőül: egyetértési torzítás hiányában az összegnek pontosan 6-ot kéne kiadnia (amennyire hajlamosak vagyunk egyetérteni egy állítással, olyan mértékben kéne elutasítanunk az ellentétjét). Abban az esetben pedig, ha a jelenség inverze állna fenn (“elutasítási torzítás”), az összegnek nem kéne elérnie a 6-ot. A 2. Ábrán az egyetértési torzítás így számolt összegét csoportosítottuk a téma jellege, az állítások bonyolultsága, egy főkomponens-elemzéssel előállított, az autoritások és többségi vélemények elfogadási hajlamát mérő változó, demográfiai és politikai jellemzők szerint.

Az átlagokból kitűnik, hogy kontextustól és válaszadói profiltól függetlenül a torzítás mértéke pozitív, azaz jelen van. Tematikus bontásban az általános elvi és erkölcsi jellegű kérdések esetén a legnagyobb, míg a komplexitási szempontot vizsgálva a leginkább bonyolult állítások esetén jelentkezik leginkább. Talán mindkét esetben a kognitív terhelés az, ami ezeket a különbségeket magyarázza. Míg mindennapi szokásaink és politikai kérdésekkel kapcsolatos véleményeink jelentős része nem igényel túl mély gondolkodást, absztrakt szinten megfogalmazott elvi és erkölcsi kérdések viszont gyakran igen. A komplexitás szempontja pedig magáért beszél: hosszabb, bonyolultabb állításokat megfelelően értékelni nagyobb erőfeszítéssel jár, mint egyszerű tőmondatokat, ezért a válaszadó hajlamosabb átadni magát a reflexszerű egyetértésnek.

Érdekes különbségek körvonalazódnak továbbá a válaszadói profilok szerinti bontásból is. Amennyire kevéssé meglepő, annyira markáns különbség figyelhető meg az autoritások és a többségi véleményekhez való viszony tekintetében. Ezeket a véleményeket leginkább elfogadni hajlamos válaszadók azok, akik esetében legnagyobb mértékben jelentkezik az egyetértési torzítás is, azaz ők azok, akik leginkább hajlamosak szimultán egyetérteni egy állítással és annak ellenkezőjével. Kisebb mértékben, de szintén nem elhanyagolható a különbség iskolázottság szerinti bontásban: az egyetértési torzítás mértéke valamelyest csökken a magasabban iskolázott válaszadói csoportokban. Ezzel részben összefüggő – de jelen írás keretein túl mutató kérdés, hogy ettől milyen mértékben független – hatás a pártpreferencia (pontosabban az áprilisban leadott szavazatra való visszaemlékezés): a Fidesz-szavazók és a Mi Hazánk-szavazók körében nagyobb mértékben van jelen az egyetértési torzítás, mint a Tisza-szavazók körében.

Mi ebből a tanulság? Semmiképp sem az, hogy közügyek lakossági megítélését nem is érdemes mérni, hiszen úgyis minden a megfogalmazáson, illetve annak irányán múlik. Az viszont igen, hogy a megfogalmazás maga igenis számít és törekedni kell arra, hogy az csökkentse az egyetértési torzítás mértékét. Az állítás legyen minél egyszerűbb, ha lehet, sugallja az elutasítás, mint válaszopció, legitim mivoltát (pl. “mennyire értesz egyet” helyett “mennyire értesz vagy nem értesz egyet”), illetve ha a kérdőív kapacitása engedi, akkor az ügy megítélését több kérdéssel/állítással tesztelni egy egyszerű egyetértési skála helyett.

 

*Módszertan: az Europion a kísérletben felhasznált adatokat 2026. július 2-án vette fel   mobil- és webapplikációs adatfelvétel segítségével. A felmérésben 1800 fő vett részt, az eredmények reprezentatívak a magyar 16 éves kor feletti lakosságára nem, korcsoport, iskolai végzettség, településtípus és régió tekintetében. A minta és az alapsokaság demográfiai szegmensei közötti kisebb %-os eltéréseket súlyozással korrigáltuk, a súlyozási eljárásban az a válaszadók különböző digitális tevékenységeit is figyelembe vettük. A mérés hibahatára 2,5% azaz a fent bemutatott %-os eredmények maximum ennyivel térhetnek el attól, mintha az ország összes 16 év feletti lakosa részt vett volna a felmérésben.

 

 

Ha te is szeretnéd ehhez hasonló kérdésekben elmondani a véleményed, töltsd le az Europion applikációt és válaszolj a kérdéseinkre – aktivitásoddal nem csak azt segíted , hogy alaposabban megismerhessük a magyarok álláspontját bizonyos kérdésekben, de pontokat is gyűjthetsz, amiket aztán kuponokra, ajándékokra válthatsz be, valamint nyereményjátékokon is részt vehetsz!

 

Ha te is szeretnél vállalatod számára gyorsan, releváns információhoz jutni, vedd fel velünk a kapcsolatot!

 

***